Sok korábbi képzésünkön tapasztaltuk, hogy a segítő munkát végzők gyakran túlságosan elméleti
fókuszú, az összefüggéseket nem mutató, a gyakorlatban rosszul alkalmazható tudással vágnak bele a
munkájukba – már ha a képző intézmény, ahonnan kibocsátották őket, egyáltalán adott nekik
valamilyen alaptudást. A régebbi szociális és pedagógiai képzéseknek a pszichológia-mentálhigiéné
nemhogy a fókuszában, de még a lábjegyzeteként sem szerepelt.
Természetesen a KaHaR képzés nem helyettesíti sem a mentálhigiénés szakirányú továbbképzést,
sem az egyetemi pszichológiai képzést. Célunk, hogy azokat a szakembereket segítsük, akik
szeretnének jobb szakemberekké válni, vagy hatékonyabban, önmagukat is jobban megértve és
megvédve végezni a munkájukat – ehhez pedig további képzésekre van szükségük, amelyek nemcsak
időigényesek, de elvégzésük sokszor több év, amely család, munkahely mellett nem mindig
megvalósítható.
A képzés felépítése
A képzés három egymásra épülő témakör köré szerveződik, melyek elméleti részeit online, gyakorlati
részeit pedig személyes alkalmakon ismerhetitek meg.
Az elméleti modulokhoz kapcsolódóan előre elkészített videós tananyagokat adunk. Ezeket a
személyes alkalmak előtt, a saját tempódban tudod megnézni. Az ezt követő online alkalmakon pedig
lehetőséged lesz kérdezni, reflektálni, megosztani a tapasztalataidat és közösen továbbgondolni a
tanultakat.
A személyes hétvégéken a közös tanulásé, a tapasztalati gyakorlatoké, a beszélgetéseké és a saját
élményű munkáé a főszerep. Így a képzés egyszerre ad strukturált tudást, személyes találkozást és
olyan teret, ahol a saját munkádhoz kapcsolódó kérdéseket is behozhatod.
A három témakör:
KAPCSOLÓDÁS – KOMMUNIKÁCIÓ
A Kapcsolódás elméleti modulja segít megérteni az emberi kapcsolatok fejlődését, a kötődési
mintázatokat, valamint azt, hogyan hatnak a krízisek és a trauma a kapcsolódás képességére.
Áttekintjük az életkori jellemzőket, krízishelyzeteket és a biztonságos kapcsolat kialakításának
feltételeit.
A Kapcsolódásra épülő személyes Kommunikáció modul azt vizsgálja, hogyan tudunk tisztán,
egyértelműen és együttérzően kommunikálni különböző helyzetekben. Foglalkozunk a
kommunikációs játszmákkal, a nehéz beszélgetések kezelésével, az értő figyelem gyakorlásával és az
asszertív visszajelzésekkel.
HATÁROK – ÖNGONDOSKODÁS
A Határok modul újra elméleti – segít felismerni, hol húzódnak saját belső és külső határaink, hogyan
tartsuk őket tiszteletteljesen, és hogyan reagáljunk mások határhúzásaira. A cél, hogy erősödjön a
biztonságérzetünk és az autonómiánk a kapcsolatokban.
Ezt követi az újabb gyakorlati modul, az Öngondoskodás – ez segít felismerni saját szükségleteinket,
és eszközöket ad ahhoz, hogyan tudunk hosszú távon is fenntarthatóan gondoskodni magunkról –
mentálisan, érzelmileg és fizikailag.
RENDSZEREK – CSOPORTVEZETÉS
Végül az utolsó elméleti modul a Rendszerek, amely rendszerszemléletű megközelítést ad a segítő
munkához. Megismerjük, hogyan működnek a láthatatlan szabályok családban, csoportban,
munkahelyen, és hogyan reagálunk rájuk tudattalanul. Segít, hogy világosabban lássunk
összefüggéseket és működéseket.
A záró gyakorlati modul pedig a Csoportvezetés abban segít, hogyan jól tudjunk csoportokkal
dolgozni, és fejlesszük vezetői készségeinket. Foglalkozunk a tértartás, biztonság, beavatkozás és
dinamika témáival, reflektív és gyakorlati megközelítésben.
Időpontok
Online reflexiós alkalmak (1-1,5 óra hétköznap este)
Személyes hétvégék (szombat-vasárnap, 10:00-17:00)
A személyes hétvégéket Budapesten könnyen megközelíthető helyszínen, előreláthatólag a XI.
kerületben tartjuk.
Részvételi díj
210 000 Ft/fő (havonta 70 000 Ft)
Egybe fizetés esetén: 199 500 Ft/fő (5% kedvezményt biztosítunk)
Trénerek: A képzést Vastag Zsuzsa és Janovicz Andrea pszichológusok vezetik.
Jelentkezés:
Jelentkezni a következő regisztrációs űrlap kitöltésével tudtok:
A jelentkezéseket 2026. október 16-ig várjuk, ezt követően értesítjük a jelentkezőket a képzés
tényleges indulásáról.
Ha szeretnél tudatosabban kapcsolódni, biztosabban bánni a határokkal, és jobban átlátni a
rendszereket, várunk szeretettel a KaHaR képzésen!