Projektek

Játszd el a munkád! – Állásinterjú a színpadon

  

add class h_bar orange

Act Your Job című projektünkben azt jártuk körül, hogyan lehet felhasználni a dráma műfaját személyiségfejlesztő módszerként, majd a megtanult képességeket sikeresen felhasználni a munkavállalásban.

A két év során öt nemzetközi találkozón vettünk részt, ezek közül két alkalommal a diákok számára is nyitva állt az utazás lehetősége. Budapestre 2013 márciusában látogattak a partnerek, ahol megismerték a Rogers Középiskola és a Rogers Akadémia intézményét, és többek közt részt vettek egy nagy sikert aratott dobórán közösen a diákjainkkal.

A program keretein belül a diákjaink szereplésében két színházi előadást hoztunk létre és mutattunk be 2013 májusában a Rogers Akadémiás diákokkal és 2014 januárjában Kulissza műhelyünk fiataljaival.

A felkészülés során többek között megtanulhatták, hogyan használhatóak a nonverbális kommunikáció eszközei, mint a gesztusok vagy a testtartás; fejleszthették verbális kifejezőkészségüket; bepillantást nyerhettek abba, hogyan áll össze egy komplett színházi produkció; és ismerkedhettek a közönség előtt való szerepléssel. Ezen tanulási folyamat során olyan képességekre tettek szert, melyek a későbbiekben segíteni tudják a sikeres elhelyezkedésüket a munkaerőpiacon (például: a közönség előtti szereplés modellhelyzetként szolgálhat egy felvételi interjúra).

A diákok számára is nyitott külföldi utazások során Londonba (2013 októberében) és Lodz-ba (2014 februárjában) látogattunk el, ahol a fogadó ország által szervezett különböző workshopokon vehettek részt a kiutazók, és megismerkedhettek a többi ország diákjaival. Izgalmas lehetőség volt ez más kultúrák megismerésére, önmaguk kipróbálására egy nemzetközi helyzetben, az idegen nyelven való kommunikációban. Ezen kívül minden alkalommal ízelítőt kaphattak a helyi kultúrából, a fogadó szervezetek érdekes programokkal készültek a diákok látogatására.

A program 2014 júniusában zárult. Országonként egy-egy előadás forgatókönyvéből egy kiskönyvet hoztunk létre, melyek felhasználhatóak bármilyen nem kereskedelmi célú tanulási programban. A Rogers Alapítvány a Kulisszás diákok előadását mutatta be a nagyvilágnak, erről egy háromperces kisvideó is készült, amely az alábbi linken tekinthető meg: https://www.youtube.com/watch?v=cp_-X4VrXKQ. Továbbá egy másik kiskönyv is készült, melybe minden ország összegyűjtött egy olyan létező példát (jó gyakorlatot), mely a témához kapcsolódóan működik; pl. helyi személyiségfejlesztő drámaiskolákat mutat majd be (mi a Magyar Pszichodráma Egyesületet választottuk).

A projekt 2015-ben Nemzetközi Együttműködési Kultúráért Nívódíjat nyert.

A projekt egyik különlegessége, hogy a magyar alapítványi iskola mellett két egyetem és egy munkaügyi központ együttműködésével valósult meg, így különböző szempontokat tudtak figyelembe venni a munkába álláshoz, munkavállaláshoz szükséges készségek fejlesztése tekintetében. A részt vevő tanulók magabiztosságot szerezhettek, és tudatosabbak lettek, ami növelheti az álláskeresésben sikeres, és csökkentheti a munkájukkal elégedetlen fiatalok számát.

Arany Anett, Tempus Közalapítvány

Program: Lifelong Learning Programme
Pályázati kategória: Leonardo da Vinci
Tevékenységtípus: Transfer of innovation
Pályázati azonosító: HU-2012-Leo-PA-6044

A program kezdete: 2012.08.01.
A program vége: 2014.07.31.
A projekt futamideje: 24 hónap
Az Európai Bizottságtól kapott támogatás összege: 15.000 EUR

Partnerek:

Founded by the Erasmus+ Programme of the European Union

“Az Európai Bizottság támogatást nyújtott ennek a projektnek a költségeihez.Ez a weboldal és a rajta található anyagok a szerző nézeteit tükrözik, és az Európai Bizottság nem tehető felelőssé az abban foglaltak bárminemű felhasználásért.”