Szeptember végén lehetőségem volt részt venni egy képzésen Helsinkiben, a Természet kívül és belül című projektünk kereteiben, az Európai Unió támogatásával. Következzék erről a hétről egy szubjektív élménybeszámoló.
A hivatalos munkaidő: a kurzus
Hétfőtől péntekig majdnem minden délelőttöt a teremben töltöttünk trénerünk, Mia Torttila vezetésével. Az izgalmas beszélgetéseken és videók megtekintésén túl jó sok gyakorlatot végeztünk a témánkhoz kapcsolódva. Márpedig a téma igen érdekes volt: a finn iskola és a finn természetközeliség titkait próbáltuk megérteni valamelyest annak érdekében, hogy az ő eredményeiket meg tudjuk közelíteni a saját lakóhelyünkön, a saját iskoláinkban. (Bevallom, időnként a könnyeimmel küszködtem, mert láttam, hogy jelenleg mekkora szakadék választja el a mi iskoláinkat a finnekétől.)
Ugyanarra jutottunk az egyhetes munka révén, amit mi is gondolunk itt, a Rogers Alapítványnál, vagyis amire a PAPPUS projektünk is épült a növényekkel való munka során – a természet szeretetének megteremtése gyerekkorban nagy mértékben segíti a felnőttkori természetszeretetet, ami magával hozza annak oltalmazását, és a fenntartható életmódra való törekvést. Ezért fontos, hogy a kicsi és nagy gyerekek számára egyaránt vonzó legyen a kirándulás, a sport és a játék a természetben. Ennek előmozdításához kaptunk bizonyos szempontokat.
Az egyik délelőttöt kint is töltöttük a természetben, „a helyi Óbudai Szigeten”, amit történetesen Mustikkamaa-nak hívnak. Játékos feladatok elvégzése során jártuk be a szigetet, a hét egyetlen olyan napján, amikor szakadt az eső. Bebizonyítottuk saját magunknak, hogy az időjárás mostoha volta miatt lefújni egy szabadtéri programot bizony botorság. Igazán nem vagyunk cukorból, és valószínűleg az iskolás korú gyerekek sem…
Mia nem csak remek tréner, de végtelenül kedves ember is, biztos kézzel segítette csoportunkat a csapattá válás útján. Persze az összegyűlt 11 embernek ez az út egy pillanatig sem volt rögös, mindannyian könnyen barátkozó, nyitott emberek voltak. A közösségi médiumon létrehozott csoportunk azóta is aktív.
Az opcionális közös programok
A szervező intézmény, a Europass Theacher Academy két extra programmal kedveskedett nekünk. Egy délután bejártuk Helsinki belvárosát, megtekintve a főbb látványosságokat. A hét végén pedig kirándultunk a finn skanzen szigetére, ahol a mókusok és a cinkék az emberek kezéből esznek. Persze hivatalosan az itt látható réges-régi épületek jelentik a fő látványosságot, de akkor is a mókusok szigeteként marad meg az ember fejében a hely…
Mindkét kiránduláson profi idegenvezető kísért minket, aki lenyűgöző történetekkel szórakoztatott bennünket, amelyeket hol a finn történelemkönyv oldalairól, hol a családi legendáriumból hozott.
Még szubjektívebb beszámoló: személyes élmények
Finnország egy igazi csoda. Hosszú idő óta ők vallják magukat a legboldogabbnak a világon, miközben az időjárás és a földrajzi elhelyezkedés az év elég nagy részében megnehezíti az életet. Mia szerint az emberek alapvetése, hogy bíznak egymásban, mert bízniuk kell, hiszen csak együtt képesek túlélni, és csak egyfelé mozdulva tudnak közös célokat megvalósítani. Márpedig a közös célok mindig megvannak, az ország jobbítása végett.
A finn iskola is egy igazi csoda. Minden ingyenes a gyerekeknek, a tömegközlekedéstől a tanszereken át az ebédig. Alanyi jogon jár, ugyanolyan színvonalon mindenkinek. Tanárnak lenni presztízs, a tanár viszont az egyéni tanulás segítője. Rengeteg projekten dolgoznak a gyerekek önállóan és csoportokban, ilyenkor a tanár csak moderátor, illetve a kérdések tisztázásának mestere. A gyerek magának és magáért tanul, nem a jegyekért, a szülőkért vagy az iskoláért.
Csoda a finnországi természet is, és az, amilyen természetességgel viszonyulnak ehhez az emberek. Napi program szinte mindenki számára a természetben eltöltött idő. Nyaranta minden család elvonul a valamilyen tóparton található faházába, ahol villany sincs, és hetekig élnek ott. Az ő számukra biztosan közelebb van a természet, mint egy átlagos magyar városi ember számára. A városban eltöltött hosszú hónapok során is rengetegen sétálnak, kirándulnak, sportolnak, kutyát futtatnak az emberek, bármilyen napszak legyen is.
Az emberek másik fele ezzel párhuzamosan a rengeteg kávézó, étterem és közösségi tér egyikében ül szerintem, merthogy azok is mindig tele vannak, akármikor sétáljunk a városban. Aki pedig se nem sétál, se nem kávézik, nyilván a világ egyik legnagyszerűbb közösségi terében, az Oodi nevű könyvtárban van. Itt nem csak könyvet olvashat, de zenélhet vagy varrhat is az ember, vagy mindenféle 3D meg ki tudja miféle nyomtatót is kipróbálhat, vagy ebédelhet is akár. Nagyon izgalmas hely, érdemes ránézni a honlapjára is (https://www.oodihelsinki.fi/en/).
És a ráadás: a hazaút
Szóval minden remek volt! Leszámítva a hazautat Münchenen keresztül, mert az első gép lekéste a csatlakozást… Az így Münchenben töltött éjszaka már nem a legjobb emlékek egyikeként vonul be az egyéni emlékeim tárházába.