Amikor márciusban hirtelen bezárt az ország, a Rogers Alapítványban mi is döbbenten néztünk egymásra a kameráinkon keresztül. Most mi legyen? A tananyagfejlesztéseink még csak-csak működnek távmunkában, de mit csináljunk például a Trénerképző programunkkal? És a képzési programunkkal?
A Trénerképző bizonyult az inkubátor-programnak. A csapattal közösen elhatároztuk, hogy nem szüneteltetjük az immár hét hónapja futó folyamatot, hanem rendszeresen találkozunk az online térben, kéthetente 3,5 órára. Jó, a döntés megvan. Ekkor jött maga a folyamat kitalálása – ha önismeretet és tréningmódszertant akarunk tanítani, mégis hogy?
Meglepően jól működött az online tér. Megosztottunk anyagokat, és utána beszélgettünk róla, volt mese és mesefeldolgozás is, sőt encounter csoportot is tartottunk. S bár amikor utána ismét találkozhattunk élőben, és megállapítottuk, hogy azért az az „igazi” tréningélmény, mindannyian azt éltük meg, hogy azért ez is jó volt. Segített az elmagányosodás csökkentésében. Olyan eszközöket tanított, amiket használni lehet tanítványokkal. Megéltük a találkozás-élményt is.
Ősz végén, tél elején ezért már nem estünk kétségbe. A tapasztalatok alapján három vadiúj programot is kitaláltunk: akkreditáltattunk egy 30 órás online pedagógusképzést, Zoom-os meseterápiás önismereti csoportot csinálunk, sőt belső képzésként történetmesélés technikákat is tanítunk egymásnak online. Az eredményekkel majd jelentkezünk
Valójában egy igazi tanulási folyamat – ha citromot ad az élet, csinálj belőle limonádét.