A Science Daily oldalán futottam össze egy cikkel, ami egy Facebookkal kapcsolatos kutatást ismertet (forrás: University of Edinburgh Business School).
A kutatók azt találták, hogy minél több különböző társaság (csoport, kapcsolati típus) szerepel a Facebookon jelenlevő személy ismerősei között, annál több stressz érheti a közösségi média mentén. A kutatásban 300 diákot vizsgáltak, akik átlagosan 21 évesek voltak.
A kutatás szerint átlagosan hét csoportba oszthatók az ismerőseink a Face-en: – az offline barátok (őket szinte mindenki bejelöli online, 97%) – a tágabb család (81% jelöli őket be) – testvérek (80%) – barátok barátai (69%) – kollégák (65%) – és még két kör, akiket nem említenek, bár kiemelik azt, hogy gyakrabban vannak az ismerőseink között az ex párkapcsolatok, mint a jelenlegiek.
A stressz a kollégák és a család „jelenlétéből” fakad. Ma már a szülők több mint fele (ööö, beleértve engem) követi a gyereke „életét” a közösségi médián, és nem ritka, hogy a kollégák, sőt álláskeresők esetén a fejvadászok, HR-esek is onnan tájékozódnak. Tehát eljön az a pillanat, amikor az addig játéktérnek, partihelynek tekintett „arckönyv” hirtelen diszkriminatív információk tárházának tekinthető majd.
Más helyen – már nem emlékszem a forrásra – azt is olvastam, hogy a Face-ről olyanok is belső infókat tudhatnak meg rólunk, akiket nem szeretnénk. Például a betörők is megtudhatják, hogy egész héten nem lesz senki otthon, ha ezt jól kiírjuk a faliújságunkra. Esetleg megírhatjuk azt is, a kulcsot és a kávét hol találják. És persze
Elgondolkodtam azon, hogy most úgy látjuk, a Facebook tarol minden közösségi teret, de valójában csak pár éve létezik. Lehet, hogy pár év múlva már nem lesz ennyire felkapott – de az általunk oda felrakott adatok, fotók belekövülhetnek a jövőbe.
Érdemes gyerekeinknek (a Z generációnak) és nekünk is (elsősorban az Y generációnak, hiszen az X nem él erőteljes online életet) ebbe belegondolni, és tudatosabbá válnunk azzal kapcsolatosan, hogy miként jelenünk meg a közösségi média terén – hiszen nem visszajelölni, letiltani pedig sokszor ciki, sőt éppen csak felhívja ránk a nemkívánatos figyelmet. És segíteni ebben gyerekeinket, talán éppen közösen elgondolkodva velük.
Tari Annamária (Z generáció c. könyvében) nekünk, szülőknek külön javasolja, hogy (ne titokban, a gyerek háta mögött, hanem együtt velük) nézzük meg, hogy mit csinál, mit néz, mit szeret a gyerek az interneten. Így bukkantam Pamkutyára, akit kincsnek nem hívnék (pár fiatal katasztrofális minőségű és szövegű online paródiái), de megragadott a Gangnam Style „műalkotásra” írt paródiájuk , melynek címe: Ne fészbukozzál! Érdemes megnézni (túllépni a csúf szavakon), mert ad egy „belepillantást” Z generációsaink életébe és problémáiba.
