Alapítványunk 2017-ben bekapcsolódott az Európai Önkéntes Szolgálat (European Voluntar Service – EVS) - programba, amely 17 és 30 közötti fiatalok számára biztosít lehetőséget arra, hogy az Európai Unió Erasmus + Programjának támogatásával önkéntesként hosszabb időt (2 hét – 12 hónap) külföldön tölthessenek. A fiatalok számára biztosított mind az anyagi támogatás (lakhatás, étkezés, utazás, nyelvtanulás, zsebpénz), mind a folyamatos szakmai és személyes mentorálás.

Az önkéntesek különböző szervezetek életébe kapcsolódhatnak be, segítve azok mindennapi munkáját, miközben egy intenzív tanulási folyamaton keresztül megismerhetnek egy másik országot és kultúrát – és természetesen saját magukat is. A tevékenységre és a megélt élményekre való reflektálás során fejleszthetik a személyiségüket, gyakorlati készségeiket, beleértve az olyan kulcskompetenciákat, mint az idegen nyelven történő kommunikáció vagy épp a szociális és állampolgári kompetencia. Az adott országban élő többi önkéntessel megismerkedve pedig egy pezsgő, nemzetközi csapat részévé válhat, ami nyitottabbá, érdeklődőbbé teheti a különböző kultúrák iránt.

A Rogers Alapítványban az oktatás különböző területeiben mélyedhet el az önkéntes: a Rogers Akadémián egy egyedülálló „iskolai” keret működését ismerheti meg, a nemzetközi projektekbe bekapcsolódva pedig számos alternatív oktatási módszer kidolgozásában, terjesztésében is részt vehet. Emellett pedig kiemelt célunk, hogy a nálunk dolgozó önkéntesek a saját bőrükön tapasztalhassák meg a személyközpontú megközelítést, a rogersi alapelvek (mint az empátia, a feltételhez nem kötött pozitív odafordulás és a hitelesség) fontosságát a mindennapi életben.

Erasmus plus logo"Az Európai Bizottság támogatást nyújtott ennek a projektnek a költségeihez.Ez a weboldal és a rajta található anyagok a szerző nézeteit tükrözik, és az Európai Bizottság nem tehető felelőssé az abban foglaltak bárminemű felhasználásért."

 

 

 

Learn Yourself

  • Learn Yourself - Hajtman Gábor önkéntessel

    2017. szeptember 18-án érkezett első EVS-önkéntesünk a Learn Yourself-projekt keretén belül! Hajtman Gábor Szlovákiából, a felvidékről érkezett hozzánk partnerszervezetünk, a

    Read More
  • Az első hónap után

    Már több mint egy hónapja, hogy a Rogers Akadémián tevékenykedem. Rengeteg sok tapasztalattal lettem gazdagabb ez idő alatt és nagyon

    Read More
  • Élet az Akadémián

    Lassan fél éve, hogy a Rogers Akadémián tevékenykedem. Rengeteg élményben volt eddig részem, hiszen minden nap itt vagyok a gyerekek

    Read More
  • Önkéntesek találkozója Budapesten

    November 27-től december 1-ig részt vettem egy élménydús egyhetes képzésen. A helyszínt a CEU (Közép európai egyetem ) biztosította. Ezen a

    Read More
  • Itt az idő: Tanuljunk magunkról!

    Ez volt az első alkalom, hogy a Rogers Alapítványnál EVS önkéntest fogadtunk. Dolgoztunk már korábban önkéntesekkel, de többségében csak a

    Read More
  • 1
  • 2

Sources of Learning

  • Sources of Learning - A tanulás forrásai

    Sources of Learning - A tanulás forrásai 2018. október 24-én elkezdtük a közös munkát harmadik EVS-önkéntesünkkel, Durdík Ildikóval a „Sources of

    Read More
  • EVS Értékelő Beszámoló: Ďurdík Ildikó - 2018-2019

    EVS Értékelő Beszámoló: Ďurdík Ildikó2018-19 Ez volt a harmadik alkalom, hogy a Rogers Alapítványnál EVS önkéntest fogadtunk, de az első,

    Read More
  • 1

Building ourselves together

  • Egymás építése

    2018. február 7-én megérkezett hozzánk második EVS önkéntesünk, Kovács István, Pityu, a „Building ourselves together” című projekt részeként. Pityu a

    Read More
  • Kovács István - önkéntes bemutatkozása

    Sziasztok, Kovács István vagyok Felvidékről, Szlovákiából. 2018. február 7-én érkeztem a Rogers Alapítványhoz az EVS önkéntességi programján, a Building ourselves

    Read More
  • 1