WP 20161008 11 49 19 Pro CustomA gyerekek megérkeztek és hamar belelendültek a játékba. Többnyire jó playworker módjára nem szóltam, és nem szálltam bele a játékukba. Persze azért időnként bevontak, meg néha kedvem volt beszállni és csinálni valamit. Akkor mit csináltam?

Zenéket tettem be, néztem a játékukat, takarítottam utánuk, eltávolítottam néhány játékot akadályozó eszközt a térből, aktívan jelen voltam és ha kellett akkor beavatkoztam. Odamentem a földön fekvő, fájós lábú gyerekhez. Aki egy kicsit elvonult azzal beszélgettem. Nagyon kiéleződő konfliktusokat próbáltam facilitálni. A gyerekek a problémák nagy részét maguk megoldották, mintha ott sem lettem volna. Egyszer sem fegyelmeztem. Illetve egyetlen egyszer, amikor az egyik srác eldobott egy almát (amit ráadásul korábban én adtam neki, mert éhes volt, és nem volt több kajája). És akkor ott rászóltam, hogy na, ezt nem. Ez nagyjából egy 15 mp volt, de teljesen érzékeltettem, hogy ez a tett elfogadhatatlan számomra. Utána ment tovább a játék, nem volt büntetés, nem volt ítélkezés. A gyerekek foglalkoztak egymással, ha volt valami konfliktus, akkor igyekeztek megbeszélni.

Azt gondolom, hogy az 5 óra alatt a FÉSZEK betűinek szinte mindegyike kiteljesedett. Fizikai fejlődés volt, mert az 5 órából négyet rohangálással töltöttek. Értelmi volt, mert csomót beszélgettek egymással, rengeteget tanultak egymástól játék közben. Szociális abszolút, mert fejlődött az egymás iránti megértés képessége, a figyelem, türelem, empátia, segítségnyújtás. Emocionálisan, érzelmileg is fejlődtek: helye volt a dühnek, szomorúságnak, boldogságnak, felszabadultságnak, flow élménynek, szorongásnak, félelemnek - mindent kiélhettek, ami éppen bennük volt és kifejezhették ezeket valamilyen formában. És kreatív is volt, mert rengeteg eszközt használtak fel, és rengeteg mindent csináltak velük.
Éljen a szabad játék! Ebből minden gyereknek kéne legalább ennyi - minden nap.